Air Fryer használata: hasznos tippek kezdőknek és első tulajdonosoknak

Az air fryer használata közel sem olyan nehéz vagy körülményes, mint ahogyan az emberek többsége gondolja, és most segítünk azoknak, akik kezdők a forrólevegős fritőzök világában.

A konyhai gépek világában kétségtelenül az air fryerek hozták el az utóbbi évek legnagyobb innovációját. Miközben azonban rengeteg család számára megkönnyítették a hétköznapokat, sokan még mindig csak távolról ismerkednek a terméktípussal.

Elsősorban nekik, illetve azoknak szól az alábbi cikk, akik éppen most ontották ki forrólevegős fritőzüket, vagy szeretnének úgy nekiállni a használatnak, mintha világ életükben ezzel foglalkoztak volna.

Miután évek óta elégedett air fryer felhasználók vagyunk, az alábbiakban összegyűjtöttük a legfőbb tapasztalatainkat – ezúttal direkt a kezdőkre és az első tulajdonosokra fókuszálva, tehát a profi tippeket ne itt keressük, annak később egy másik cikket szentelünk majd.

Nem olajban sül az étel, de olajjal

Az első és talán legnagyobb tévhit az air fryerek kapcsán, hogy nem igényelnek olajat a sütéshez. Mindez azért terjedt el, mert olajmentes sütőnek hívják ezeket a termékeket nagyon sok helyen, ami igaz is, meg nem is.

Igaz, hiszen túlzás nélkül literekkel kevesebb olajat kell elhasználni a sütéshez, ugyanakkor némi olajra azért szükség lesz ahhoz, hogy a fogások kívül ropogósak és aranybarnák legyenek, belül pedig megfelelően átsüljenek.

Pro tipp: mi előszeretettel alkalmazunk olajsprayt (olíva olajjal) a fogások elkészítéséhez. Egy kirántott hús esetén elegendő egy-egy fújás mindkét oldalra a tökéletes végeredmény eléréséhez. Igen, tényleg nem kell több!

xr:d:DAFQJHoCH5w:5,j:39132797369,t:22102614

A használati utasítás azért van, hogy elolvassuk

Rengeteg kellemetlenségtől megóvtuk volna magunkat kezdő air fryer felhasználóként, ha betartjuk az ismerkedés szabályait és sorrendjét, azaz elolvassuk a megvásárolt termék használati utasítását.

Ezért mindenkit arra buzdítunk: ne magától kísérletezzen, valóban olvassa el a mellékelt kézikönyvet, ismerje meg a piktogramok jelentését, hogy milyen beállítási lehetőségeket kínál a készülék, mert ez alaposan megkönnyítheti az első fogások sikeres elkészítését. A hangsúly pedig itt a „sikeresen” van.

Könnyen elképzelhető, hogy forrólevegős fritőzünk olyan funkciókkal rendelkezik, amiről korábban nem is tudtunk, és előszeretettel alkalmazunk majd a későbbiekben.

Minden használat után ajánlott tisztítani

Ha jó minőségű air fryert használunk, akkor tapadásmentes bevonatának köszönhetően nagyon egyszerű tisztíthatóságot kínál majd a hétköznapokban. Ez sokakat arra ösztönöz, hogy ne takarítsák ki azonnal a sütőkosarat, mert a rácsok alá behullott prézli nem sok vizet zavar egy következő fogás elkészítésekor.

Való igaz, viszont az ízeket módosíthatja, méghozzá nem kis mértékben. Fontos továbbá, hogy bár a legtöbbször elég egy száraz papírtörlővel áttörölni a sütőkosár elemeit, de a higiénia miatt ajánlott néhány naponta – vagy olyan fogás készítése után – legalább egy kis mosószeres vízzel elöblíteni.

Nemcsak az ételek íze és a higiénia miatt fontos ez, hanem azért is, mert tapadásmentes felület ide vagy oda, bizonyos dolgok rá tudnak ragadni – például a sajt vagy a zsír –, és a súrolással felsérthetjük ezt a felületet, ami utána már nem tudja megfelelően ellátni a feladatát.

Forgatni, forgatni, forgatni – kivéve, amikor nem

Gyakori tévhit kezdő air fryer tulajdonosok körében, hogy az eszköz használata során nincs szükség másra, csak a nyers ételeket beletenni, majd kivenni az elkészült fogásokat. Bár vannak esetek, amikor ez igaz, a legtöbbször viszont nem ennyire egyszerű a helyzet.

A legtöbb air fryer ugyanis csak felül süt, ami azt jelenti, hogy légkeverés ide vagy oda, az ételek az egyik oldalról kapják a nagyobb hőenergiát. Ez elégtelen végeredményhez vezet, ami könnyedén kivédhető azzal, ha a fogásokat legalább félidőben egyszer átforgatjuk vagy a sült krumplit összerázzuk.

Hogy mi a kivétel? Például az, ha olyan air fryert vásároltunk, ami alul-felül süti az ételt. Ilyen esetekben tényleg elég az esetek 90 százalékában csak betenni a nyers ételt és kivenni a kész finomságot.

Minél többet kísérletezünk, annál eredményesebbek leszünk

Aki fél a kísérletezéstől, az ne vegyen air fryert. Ezt akár cikkünk alcímeként is rögzíthetnénk, hiszen valóban erről van szó: minél bátrabbak vagyunk, minél jobban vágyunk az újra, a különleges ízekre, annál eredményesebb lesz az első néhány próbálkozás a forrólevegős fritőzzel.

Hogy mire gondolunk? Próbáltunk már például sültkrumplit vagy kirántott csirkét eleve ízesített pácsóval, esetleg zöldségekkel együtt készíteni? Hagyományos fritőzben lehetetlen lenne, itt azonban bátran kipróbálhatjuk, és ez csak egyetlen példa volt a sok közül.

Igen, más lesz az étel íze, de nem rosszabb

Az air fryerek nemcsak új, mondjuk ki bátran, egészségesebb szemléletmódot hoztak magukkal, hanem friss ízeket is. Hiszen való igaz: egy air fryerben készült ételnek teljesen más íze lesz, mintha forró olajban eláztattuk volna, aminek az „íze” mindent maga alá temet.

Az air fryerrel kizárhatjuk az olaj ízt az ételekből – és az olaj szagot is a lakásból, ami szintén nem mellékes –, de ez nem jelent rosszat, hiszen így a húsnak végre hús íze lesz, a burgonyának pedig burgonya.

Ez az első néhány alkalommal valóban furcsa lehet egy kicsit, de aki szereti a hasát, az biztosan hamar hozzászokik, hogy végre érzi az ételek valódi ízét.

Egyébként sütni is lehet benne…

Végül, de nem utolsó sorban fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a legtöbb air fryer multifunkciós készülék, azaz helyesen így definiálható: egyébként még sütni is lehet benne.

Merthogy a széles beállítási lehetőségekkel és az egyéb funkciókkal használhatjuk kiolvasztásra, melegen tartásra, de még aszalásra is, sőt rengetegen sütnek vele süteményt, gesztenyét, így túlzás nélkül állíthatjuk: rengeteg háztartásban teljesen kiválthatja a légkeveréses sütőket.